A Fidesz újabb centralizációs törekvése a helyi közösségek autonómiáját is felszámolná. A kormánypárt interneten is elérhető koncepciója az önkormányzatok átalakításáról számos hiányossággal küzd. A legsúlyosabbnak az ok-okozati viszonyok fel nem tárását, a gyökérproblémák azonosításának elmaradását tartom. Emellett ki fogok térni az információhozzáférés és- feldolgozás természetes torzulására a nagy hierarchikus rendszerekben, mely miatt nem járható út a Fidesz által javasolt centralizáció.
A kormánypárti koncepcióról, mely az önkormányzati rendszer megváltoztatására irányul, több honlap is foglalkozott és tömör tartalmi összefoglalást írtak. Én a szakpolitikai részletek helyett főleg logikai és elvi szempontból kritizálom a tervezetet.
Az önkormányzati rendszer átalakításának fő indokait a kormány a következő jelenségekben látja:
- Strukturális problémák – az elaprózott településszerkezet nem képes biztosítani a széles közszolgáltatási skálát megfelelő mennyiségben és minőségben mindenkinek.
- Működési nehézségek – feladat- és hatáskörök szinte áttekinthetetlen rendszere alakult ki a különböző (ön)kományzati szinteken, ami szintén romló minőségű közszolgáltatáshoz vezetett.
- Gazdálkodási problémák – a forrás-orientált támogatási rendszer több szempontból is elavult rendszer, a nagyfokú önkormányzati eladósodottság egyik eredője.
Az erre adandó válasz a Fidesz szerint az erős központosítás, nagyobb állami ellenőrzés mindenütt. A diagnózis és a megoldási javaslat között azonban hiányzik egy fontos logikai láncszem: az ok-okozati viszonyok feltárása. A Miért?-ek megválaszolása nélkül minden javaslat lóg a levegőben és nem tekinthető szakmailag kellően megfontolt, s ami ennél is lényegesebb: a mi életünk kormányzásához méltó minőségűnek. E hiányt szeretném mérsékelni, valamint rámutatni a kormányzati hatalomgyakorlás egyik legnagyobb tévhitére.
- Miért nőtt a települések száma? Miért nem lett népszerű az önkéntes kistérségi társulási forma? Miért ragaszkodnak körömszakadtukig az önálló, ám veszteséges működéshez a kistelepülések?
- Miért nincsenek összhangban az önkormányzatoknak utalt feladat- és hatáskörök? Van-e bármilyen információja a mindenkori kormányzatnak arról, hogy a helyben nyújtott közfeladatok milyen minőségűek?
- Miért adósodott el az önkormányzati szektor? Miért nem látta ezt a folyamatot a kormányzat és a lakosság? Milyen eszközeik lettek volna a megállítására?
Magyarországon a rendszerváltás környékén körülbelül 1700 db önkormányzat működött, míg ma 3177 db. E drasztikus növekedés oka többrétű.
Az ún. „kislistás” eljárás, - mely a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések helyhatósági választásának sajátja -, nem biztosítja a mindenkori kisebbségi vélemények megjelenését. Ha egy-egy településrész érdekei folyamatosan csorbát szenvednek és a választásokon nem tudnak az önkormányzati testületbe képviselőt juttatni, logikus lépés a leválás és önálló igazgatás.
Sokan úgy vélik, az önálló települési cím és a vele járó jogok szimbolikus jelentőséggel is bírnak és növelik az adott település népességmegtartó erejét. Míg ha csatlakoznának egy nagyobb önkormányzathoz, a lakosaik gyorsabban szivárognának át az erősebb félhez.
A kistérségi társulások tapasztalatai azt mutatták, hogy a legnépesebb tagtelepülés érdekei érvényesülnek a leginkább, így a kisebbeknek nem származik többlethasznuk, nem tudnak felzárkózni a nagyobbakhoz.
A különböző kormányzati szintek (kormányzati, megyei-, települési önkormányzatok) közti munkamegosztás a rendszerváltás után alakult ki és kisebb-nagyobb változtatásokkal (pl.: regionális szint megjelenése) a mai napig az akkori koncepció él. Általános tendencia, hogy a világ komplexitásának növekedésével párhuzamosan bővülnek azon állampolgári igények, melyekre egy kormányzat tud eredményes választ adni (pl.: ivóvíz-bázis védelem, környezeti katasztrófák) a piacon.
Az elmúlt húsz év kormányai nem voltak következetesek amikor a települési önkormányzatoknak delegáltak egy-egy újabb ágazati-szakmai feladatot, nem minden esetben adtak hozzá teljes hatáskört (pl.: vizi-közmű vagyon részben állami tulajdon, de az ivó-víz szolgáltatás mindenütt önkormányzati feladat). A feladat finanszírozásához pedig rendre egyre kevesebb forrást utaltak. Így állt elő az a helyzet, hogy a településvezetőknek ugyan rengeteg jogszabályban rögzített kötelező feladatot kell biztosítaniuk polgáraiknak, de elegendő eszközük és pénzük nincs hozzá. Azért persze éljünk a gyanúperrel, hogy a meglévő forrásokból nem mindig a maximumot hozták ki az önkormányzatokban. De mivel az általuk nyújtott szolgáltatások minőségének mérésére nincsenek mérőszámaink, összehasonlító adataink, így nem tudni a Fidesz milyen szempontok alapján vesz el vagy hagy meg feladatokat ebben a szegmensben.
A szektor eladósodása nem újkeletű jelenség. A helyi képviselők egyik célja, hogy újraválasszák őket, így sokszor olyan látványos (de kétes megtérülésű) beruházásokat szavaztak meg, melyek biztosították a népszerűségüket. Ez különösen négyévente volt kiugró, a „választási költségvetések” helyben is megszülettek és többletterhet róttak a következő évek pénzügyi stabilitására.
A jogszabályok csak a hitelfelvételnél adtak meg plafont, kötvénykibocsátásnál nem, így a törvényi kiskapu arra ösztönözte az önkormányzatokat, hogy éljenek a kibocsátás adta lehetőséggel. Mindez központi felügyeleti szerv közreműködése és egységes nyilvántartási rendszer nélkül történt. Mivel a települések legnagyobb része svájci frankban köteleződött el, így az árfolyamveszteségből eredő teher óriási. Az eladósodottságot főként az okozta, hogy az önkormányzatok másként nem tudták volna az uniós fejlesztési források pályázati önrészét biztosítani. Nagy a tét még mindig: mindenki a lehívható uniós pénzekért verseng, ki akarják használni az utolsó lehetőséget, amikor még 10-15 százalékos önrészű uniós pályázatok vannak (2013 után az ekkora mértékű kedvezmény megszűnik várhatóan).
Emellett a már említett újabb és újabb jogszabályi elvárások és a rendelkezésre álló pénzeszközök közti szakadék is arra ösztönözte a településvezetőket, hogy hitelhez, kötvényhez folyamodjanak.
Sajnos a zárt, gazdasági témájú közgyűlési ülések, a valódi helyi média és az ezzel járó hiteles tájékoztatás hiánya sokáig elrejtette a polgárok szeme elől a probléma súlyosságát. Mára azonban egyre több önkormányzat jelent pénzügyi csődöt, így nyilvánvalóvá vált a helyzet tarthatatlansága.
E jelenségekre mondja azt a Fidesz, hogy nagyobb kormányzati kontrollal megelőzhetőek a jövőben. Én azt állítom, hogy ezzel az iránnyal nem begyógyítani, hanem elmélyíteni fogja a mostani önkormányzati válságot a kormány. Hiszen az önkormányzatok esetleges rövidtávú szemléletét, gondatlan gazdálkodását nem tudja egy központi hatalom érdemben visszafogni, mert nem rendelkezik kellő mélységű és részletezettségű információkkal. A koncepció szemérmesen hallgat arról, hogy milyen információ-forrásra fog támaszkodni a kormány például amikor arról fog dönteni, hogy megad-e egy fejlesztési hitel-engedélyt: felhívja a fideszes önkormányzati képviselőket? A jegyzőt? A polgármesteri hivatal egyik osztályvezetőjét?
Miután a települések feladat- és hatásköreit alaposan megnyirbálná és a finanszírozást is szinte teljesen központosítaná a Fidesz, így a kormányzat egyszerű végrehajtóivá silányulnának az önkormányzatok. Gyakorlatilag egy hatalmas, erősen hierarchikus közszolgáltatási szervezet fog kialakulni, melynek legalsó szintjén a települési önkormányzatok fognak működni.
Természetszerű, hogy minél nagyobb egy szervezet, annál inkább a bürokratizálódás irányába mozdul el. E rendszerek nagy hibája az ellenőrzésvesztés. Az alsóbb szinteken dolgozók kihasználják a helyzetükből fakadó információs aszimmetriát. Csak úgy, mint a megbízó-ügynök problémánál, itt az önkormányzat van helyzeti előnyben, hiszen saját teljesítményéről, költségeiről, egyáltalán a tevékenységéről maga az önkormányzat tud a legpontosabb részletekkel szolgálni. A település vezetésének pedig érdekében áll csak a számukra pozitív információkat továbbítani felfelé. Sokszor azonban ők is hiányos ismeretekkel rendelkeznek. Induljunk el a legalsó szintről: a hivatali beosztott csak azokat az adatokat továbbítja az osztály vezetőjének, ami jó színben tünteti fel őt, de még ha a jó szándékot is feltételezzük, akkor is torzul az információtovábbítás, például amikor hosszú tanulmányokból készítenek pár oldalas összefoglalókat. Ezek egyre kisebbek lesznek és egyre kozmetikázottabbak, ahogy haladunk felfelé a döntési szinteken. Így a hierarchia legtetején található a legrosszabb minőségű információ. E jelenségek miatt kódolva vannak az elhibázott, társadalmi szempontból nem optimális kormányzati döntések.
A struktúra változtatásra szorul, de éppen ellenkező irányba, mint ahogyan azt a Fidesz tervezi. Az alábbi ábra végtelenül leegyszerűsítve ábrázolja a Fidesz és az LMP irányvonalát.
Önmagában a nagyobb kontroll igénye helyénvaló, de a strukturális változást én nem felülről, hanem alulról képzelem el. Meg kell erősíteni a képviseltek ellenőrzési jogait. Persze ne legyünk naivak, nem csak a kormány-önkormányzat, hanem az önkormányzat-polgárok viszonyában is fennáll egyfajta adminisztratív ellenőrzésvesztés. Ennek legfőbb gyökere, hogy akik igénybe veszik a szolgáltatásokat, nincsenek közvetlen ráhatással annak minőségére. Az állampolgárok csak választott képviselőik útján, közvetve képesek ellenőrizni az önkormányzatok működését. Elvileg a képviselők a választóik preferenciáit érvényesítik, ez azonban tökéletes politikai piacot feltételez. A valóságban számos kudarca van a politikai piacnak (pl.: a médiában dolgozóknak és az értelmiségieknek aránytalanul nagy befolyásuk van az információelosztásban), ami miatt a döntések nem tükrözik teljesen a választók igényeit. Ám ezt a veszélyt lehet csökkenteni számos praktikával. Például minél jobban be kell vonni az adott településen élőket a költésgvetés-tervezésbe (ún. részvételi költségvetés módszere) és átláthatóbbá kell tenni a képviselőtestület munkáját, pl.: zárt ülések korlátozása, kötelező TV felvétel, a helyi lapokban kötelező helyet biztosítani az ellenzéki pártoknak is, több helyi népszavazás kezdeményezése, stb.
Összességében a részvételiség elvét kellene jobban érvényre juttatni. Ugyan ezek a közösségi kontrollt erősítő lépések sem ingyenesek, de jobban kifizetődnek, mint a központi kontroll erősítése, hiszen a lakosság nagyobb bevonásával pontosabb képet lehet kapni a helyi közszolgáltatási igényekről illetve közvetlen visszacsatolást kaphat a településvezetés. És pont ez a két információforrás a legfontosabb alapja az önkormányzati teljesítményjavításnak, amely célt a kormány kitűzte maga elé.
