Képzeljen a tisztelt olvasó maga elé egy roskadásig telt asztalt. Éhes, s már alig várja, hogy jóllakjon. Igen ám, de azt tapasztalja, hogy az egyik húst szénné égették, a másik ehetetlenül rágós. A töltött káposztára lekvárt öntöttek, a kenyér sületlen, nyúlós, az édes süteményt elsózták. Bármit kóstol, mind-mind csalódás. S ekkor jön egy ember, aki látva elboruló tekintetünket, azt vágja a szemünkbe: mi van, nincs elég kaja?

1989-ben az emberek többsége bizakodással nézett a jövőbe. Azt várta, hogy a demokrácia nemcsak felszabadulást hoz a csődbe roskadt diktatúra alól, hanem nyugati jólétet is. Ehhez képest nemhogy a csődöt jelképező államadósság nem tűnt el, (sőt sokszorosára növekedett), hanem eltűnt államunk vagyona, egymillió munkahely megszűnt, csupán a társadalom egytizede él jobban, mint 20 évvel ezelőtt, a többség egyik része küszködik, hogy a régi szintet tartsa, másik része lesüllyedt soha nem látott mélységekbe.

Ki vagy mi az oka ennek?

Demokrácia vagyunk. Ezt nem foghatjuk orosz, osztrák vagy török megszállókra. Akkor mégis hogyan jutottunk ide?

A képviseleti demokrácia főszereplői a pártok, amelyek programot kínálnak az ország számára, s mi polgárok választunk közülük. S amelyiknek a legtöbb szavazó adott bizalmat, az kapja a felhatalmazást, hogy az országot vezesse, vagyonával, adójával, jogaival rendelkezzen.

Hogy idáig jutottunk az eddigi kormányzó pártoké a felelősség. Vagyis az MDF, KDNP, FKGP, MSZP, SZDSZ, FIDESZ tehet a mai helyzetről. A felelősség természetesen nem egyforma, de egyet biztosan állíthatunk, ha jól kormányoztak volna, nem buktak volna el a választásokon.

Egy demokráciában egy új párt megjelenése, egy új reményt jelent. Az asztalra új étek került. Ha nem kóstolod meg, sose tudod meg, hogy ízlett volna-e (a programja).