Az Orbán kormány a hivatalba lépésekor támasztott társadalmi elvárásoknak az elmúlt egy évben nem tudott megfelelni. A munkanélküliség nem csökkent, hanem nőtt. Az egykulcsos SZJA bevezetésével 1 millió munkavállaló járt rosszul.
A bajba került deviza hiteleseknek valós megoldást nem tudtak nyújtani. A magánnyugdíj pénztárakat – választási ígéretekkel ellentétben – gyakorlatilag felszámolták.
A megszorításoknak köszönhetően kevesebb jut a közmunkaprogramokra, az egészségügyre, az önkormányzatokra, a rendvédelemre és a környezetvédelemre.
A döntéseket az egyeztetések teljes mellőzésével hozzák, az alkotmánybíróság jogkörét megnyirbálták, közigazgatási reform címén pedig centralizálnak.
Az Eu-s elnökségünket pedig a médiatörvény miatti botrány árnyékolta be. Összességében elmondható, hogy folytatják, sőt bizonyos esetekben meg is haladják az előző kormányok megszorító gazdaságpolitikáját, a visszamenőlegesen hatályos törvényekkel pedig a jogállamiság kereteit feszegetik.
Nem erről volt szó!
A kormány sok tekintetben katasztrofális állapotban vette át az országot, de sok intézkedésével csak tetézte a bajokat. Most azokkal a rétegekkel fizetteti meg a válságot, akik nem okozták azt, s nem voltak haszonélvezői az előtte való viszonylagos felfutásnak.
Orbán Viktor fordított Robin Hoodként a szegényektől vesz el és a pénzt a gazdagoknak adja az igazságtalan adórendszerrel.
Oly mértékű szociális érzéketlenségről tesz hétről-hétre tanúságot, amire a Bokros csomag óta nem volt példa. A közmunkaprogramok szűkítését csak gyurcsányi trükközésekkel leplezik. A Fidesz ultraliberális gazdaságpolitikát és ultrakonzervatív társadalompolitikát folytat.
Sok kezdeményezésében a jó szándékot nem lehet elvitatni. A fő bűn sok esetben a végrehajtás módszere, ami idegen a demokratikusan, méltányosan gondolkodó emberektől s egyszerűen csak jogi gengszterizmusnak lehet minősíteni.
A Fidesznek a parlamentben 2/3-os hatalma van, ez nem egyenlő azzal, hogy a polgárok 2/3-nak a felhatalmazásával rendelkezne. Honfitársaink csupán harmada juttatta hatalomba.
A fideszesek arra hivatkoznak, hogy a választóktól erre kaptak felhatalmazást, ez volt a programjuk. De sok millióan emlékezünk rá, hogy a kampányszöveg ez volt: csak a Fidesz. S tényleg olyan átalakításokat visznek végbe, ami csak a fidesznek, politikusaiknak és az őket támogató hatalmi köröknek az érdeke, hatalmának bebetonozását célozza. Például az önkormányzati átalakítás, az alkotmánybíróság, az ombudsmanok jogkörének szűkítése.
8 év ellenzék és 1 év kormányzás után azt hihettük, hogy kiérlelt elképzelések vannak, de a legfontosabb problémákról csak ötletelgetnek.
Az LMP nem szavazott zsigerből ellene a kormány kezdeményezéseinek, de jó szívvel csak keveset támogathatott, annyira ellene volt a legtöbb az értékrendünknek, ami szociálisan érzékeny, szabadelvű, környezetvédő.
A kevés kivételek egyike, amit az LMP is üdvözölt, hogy könnyítette a határon túliak magyar állampolgársághoz jutását, mert biztos, hogy csak nemzeti és országos összefogással tudunk úrrá lenni bajainkon. De a kormány intézkedéseivel inkább ez ellen hat.