/Ezzel a címmel küldjük a megyei sajtó képviselőinek az alábbi közleményünket./
A még kevéssé ismert Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt megyénkben és országosan is formálja önálló mondanivalóját, s készülődik a következő tavaszon esedékes országos megmérettetésre. Ennek keretében augusztus 30-án megyei gyűlést tartottak Békéscsabán.
A megyei gyűlésen a tagok eszmecserét folytattak életünk legfontosabb problémáiról, a munkanélküliségről, a romakérdésről, a környezetszennyezésről, a tisztításra szoruló ivóvízről, a demokrácia hiányos működéséről szűkebb hazánkban. Tisztújítást is tartottak: Gál Anitát megyei koordinátornak, Földi Mihályt pedig társkoordinátornak választották meg.
Az LMP vidékpolitikája határozottan konzervatív, kis és középgazdaság centrikus, az emberi szabadságjogok területén liberális, az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának szellemiségében. És olyan szempontból baloldali, hogy a szociális vívmányokat nem fogja hagyni szétrombolni. Ami még van, arra vigyázni fog és az egyenlőség és társadalmi igazságosság nevében szeretné fejleszteni őket. Ehhez eszközként tekint a hatalomra, de amíg parlamenten kívül dolgozik, addig is erős helyi társadalmat, ökopolitikai szemléletet, konstruktív hozzáállást épít a környezetében.
A következő időszak egyik fő feladata a hálózatépítés, ennek érdekében abban állapodtak meg a tagok, hogy szeptember és október folyamán minden megyei egyéni választó kerületben szerveznek utcai kitelepüléseket, sajtómegjelenést.
A helyi ügyek felkarolására, a helyi civil szervezetek és a lakosság megkérdezésével, megyei problématérképet hoztak létre. A problémák feltárásának és az azokra való megoldáskeresésnek az LMP közeli helyi blog, az lmpbekes.blog.hu ad teret.
Kapcsolat:
Lehetmas.hu
Lmpbekes.blog.hu
Gál Anita, megyei koordinátor (gal.anita@lehetmas.hu)
20/4180121