Augusztus elsején látott napvilágot a sajtóban az a határozati javaslat, mely megfélemlítéssel igyekszik elhallgatatni az egyes városvezetőkkel szembeni véleményeket.
beol.hu/bekes/kozelet/ugyveddel-rendszabalyozna-a-sajtot-totkomlos-248696
Az LMP Békés megyei szervezete nyílt levélben fordul a frissen megválasztott tótkomlósi polgármesterhez. Íme:
dr. Garay Rita
Tótkomlós polgármestere részére
Tisztelt Polgármester Asszony!
A Lehet Más a Politika (LMP) Békés megyei szervezete úgy értesült a helyi szimpatizánsaitól és a sajtóból, hogy az augusztus 10-én tartandó rendkívüli önkormányzati ülésen fognak a Takács Ferenc alpolgármester által benyújtott, sajtóregulázó határozati javaslatról tárgyalni. Az előterjesztés szerint testületileg felhatalmaznák a jegyzőt és a polgármestert, hogy mindenkor ők döntsenek arról, hogy az önkormányzatot, testületet, képviselőket, hivatalt és annak dolgozóit ért állítólagos lejárató szándékú kritikák szerzői ellen fellépnek-e jogi úton – mégpedig közpénzből.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ilyen biankó csekket nyújtson át az önkormányzati testület Önnek és a jegyző úrnak, mellyel testületi vita - és így a többség támogatása nélkül – indíthatnak eljárást vélelmezett rágalmazás esetén.
Továbbá sérelmezzük a határozat azon részét, amely szerint önkormányzati költségvetésből fedeznék a jogi perek megindításával kapcsolatos költségeket. Úgy gondoljuk, a tótkomlósi polgárok elvárják, hogy a köz hasznára fordítsák a közösség pénzét.
Feltételezzük, hogy növekedne a városvezetők feljelentési kedve, ha azokat közpénzből finanszíroznák. A nyomozással, bírósággal fenyegetett sajtó munkásoknak és az átlagpolgárnak pedig csökkenne a véleménynyilvánítási hajlandósága.
Köztudomású, hogy Tótkomlóson a képviselői helyek jelentős többségét egyetlen párt adja, így ellenvélemények leginkább csak a testületen kívül kaphatnak helyet. Így különösen fontosnak tartjuk, hogy ezt a teret ne korlátozzák. Feltételezzük, hogy Ön, mint demokratikus vezető, szintén nélkülözhetetlennek ítéli a vélemények sokszínűségét.
Figyelemreméltó tény, hogy már a harmadik főszerkesztője van az önkormányzati újságnak két éven belül. Úgy gondoljuk, hogy városban uralkodó általános bizalmatlanságot csak tovább fokozná az előterjesztés.
Valószínűleg Ön is egyetért azzal a gondolattal, hogy egy valódi demokrácia nem működhet az állampolgárok folyamatos visszajelzése nélkül. Így ahelyett, hogy ezt korlátozó határozati javaslatokat szavazna meg az önkormányzat, inkább növelje az emberek tájékozódási és ellenőrzési lehetőségét a választott vezetőik felett.
A LMP Békés megyei szervezete a következőket ajánlja azért, hogy Tótkomlóson erősebb legyen az állampolgári részvétel a közéletben és az átlátható önkormányzati működés:
- Az önkormányzat portálján ne csak a soros képviselő-testületi ülések tervezett napirendjét tegyék közzé, hanem a rendkívüli ülésekét is. Tudvalevő, hogy ritka az a hónap, amikor egy-két rendkívüli ülés ne lenne és ezek napirendjei is érdeklődésre tarthatnak számot.
- Az üléseket közvetítsék egyenes adásban a helyi TV-ben! - Más kisvárosok, mint például Elek, már 15 éve képesek sugározni élőben, épp itt az ideje, hogy Tótkomlós is kövesse a példát.
A fentiek fényében arra kérjük a Polgármester Asszonyt, hogy beiktatása után ne szavazzon meg egy szólás- és sajtószabadságot megfélemlítéssel korlátozó rendeletet és tegyen meg mindent az állampolgárok szélesebb körű informálásáért!
Békéscsaba, 2009. augusztus 6.
Üdvözlettel:
Gál Anita, az LMP Békés megyei társ-koordinátora