A XX. kongresszus minden párt életében jelentős momentum, így volt a Lehet Más a Politika esetében is. Fontos állomáshoz érkeztünk, mert az LMP esetében húsz kongresszus három és fél éves fennállása alatt lett megrendezve, ami jól mutatja a párt belső demokráciájának életerejét. De jelentős abban a tekintetben is, hogy a párt szövetségesi politikájának letisztázása is e kongresszus feladatává vált. A magas létszámban megjelent delegáltak több, mint 14 órás(!)vitanap után úgy döntöttek, hogy az Együtt 2014 mozgalom tagszervezeteivel együttműködnek, de a formációba nem lépnek be.
Közös alapvetések
Nem volt kétséges, hogy minden küldött átérezte a döntés súlyát, hiszen a 175 megválasztott delegáltból 161-en(!) még hajnali fél 1-kor is a csillebérci sportcsarnokban tartózkodott és a tartalmas vita után az urnákhoz járult. A felelősség súlyát minden hozzászóló elismerte, hiszen látjuk, hogy Magyarország az elmúlt 22 évben folyamatosan csúszott lefelé. Az elmúlt két évtizedben regnáló rendszer igazságtalan társadalmi berendezkedést, fenntarthatatlan gazdasági szerkezetet és az emberek valódi részvétele nélküli demokráciát eredményezett. Erre a rendszerre tette fel Orbán Viktor a koronát, az új Munka Törvénykönyvével, az egykulcsos adóval, a demokrácia intézményrendszerét szisztematikus csonkításával , saját képére formálásával (egyfordulós választási rendszer, regisztráció). Ezért Orbán Viktornak mennie kell.
Abban sem volt vita, hogy a kormányváltáshoz egymagunk jelenleg nem vagyunk elegendőek. Két és fél évvel a parlamentbe jutás után minden tag többet várt 7-8%-os támogatottságnál. A stagnálás érthető módon elégedetlenséget és frusztrációt szült a pártban. A „valamit tenni kell sürgősen” vágya erős volt a küldöttekben, de a rá adott válaszok már különbözőek voltak.
Eltérő küldetés- és helyzetértékelések
A felszólaló párttagok egy csoportja az egyfordulóssá vált választási rendszert okolva buzdított az összefogásra és belépésre az Együtt 2014 mozgalomba, mondván minél kevesebb az ellenzéki jelölt, annál biztosabb a kormányváltás. A hozzászólók másik része viszont azzal érvelt, hogy a választók nem alkotnak homogén tömböt, egy Bajnai Gordont és más, az MSZP-s kormányokban kulcsszerepet játszó figurákat is magába foglaló formációra nem fognak szavazni azok, akik nem szeretnének újra milliomos álbaloldali miniszterelnök-jelöltekre szavazni. Ők egy ilyen szituációban jó eséllyel otthon maradnának vagy a szélsőséges pártok felé fordulnának, ami a Jobbik nélküli kormányváltás esélyét csökkenti.
Ugyanígy nem volt egyetértés abban sem, hogy az Együtt 2014-ről jelenleg birtokunkban lévő információk elegendőek ahhoz a döntéshez, hogy érdemes-e egyáltalán belépésről tárgyalást kezdeni vagy sem. Az E14-pártiak arra hivatkoztak, hogy kevés az információ, ezért tárgyaljunk velük és ha kiderült, hogy az általunk támasztott elvárásoknak tényleg nem felelne meg ez a mozgalom, akkor felállunk a tárgyalóasztaltól, vagy, ha ugyanez belépés után derül ki, akkor kilépéssel válaszolunk. Ezt a hozzáállást sokan nem értették, hiszen azért pár dolog biztosan tudható és még néhány valószínűsíthető az E14 kapcsán. Az egyik, hogy Bajnai Gordon az arca és zászlóvivője ennek a csapatnak. Az a Bajnai Gordon, aki az LMP által is ostorozott kartellpárt-rendszer egyik haszonélvezője és vezetője volt miniszteri és miniszterelnöki évei alatt. Az uniós fejlesztési pénzek elosztása körül uralkodó urambátyám rendszer, a helyi termelők, gazdák hátrányba hozása, a megszorító csomagok és az „egy család, egy segélyezett” elvének bevezetése mind azt mutatják, hogy Bajnai Gordon ugyanazt a mainstream neoliberális gazdaságpolitikát folytatta, amely két évtized alatt teljes kiszolgáltatottságba sodorta a magyar embereket. Bajnai semmilyen érdemi újraértékelést nem tett, önkritikát nem gyakorolt a saját kormányzati szerepvállalásával kapcsolatban, tehát nem várhatunk tőle mást, mint ennek a programnak a folytatását, ha ismét kormányrúd közelébe kerül. Emellett ismerjük az Együttműködési megállapodás pontjait, melyet alá kellene írnunk, ha belépünk az E14-be. Ebből három pontot szó szerint idézve:
„5. A Felek egybehangzó akarattal döntenek az együttműködésbe bevonni tervezett más politikai szervezeteknek, illetve mozgalmaknak címzett tárgyalási meghívásáról, illetve az együttműködésbe való bevonásáról, a 3. pont szerinti alapelvekről, az együttműködés részletes eljárási szabályairól, az együttműködési megállapodás módosításáról, továbbá minden olyan kérdésről, amelyet bármelyik Fél – megfelelő indokolás mellett – alapvető fontosságúnak ítél. A Felek vállalják, hogy további politikai szervezetek és mozgalmak csatlakozása esetén a jelen pont módosításáról – a működőképesség fenntartása érdekében – jóhiszemű tárgyalásokat kezdenek.”
„8. Ha az együttműködési megállapodás megkötésére vezető lényeges körülmények a későbbiekben alapvetően megváltoznak, a Felek bármelyik Fél kezdeményezésére jóhiszemű tárgyalásokat kezdenek az együttműködési megállapodásnak a megváltozott körülményekhez való igazításáról. Ha az egyeztetések eredményeként a Felek többsége az együttműködési megállapodásnak a megváltozott körülményekhez igazításáról meg tud állapodni, az ebben részt vevő felek folytatják az együttműködést.
9. A 7-8. pont alapján az együttműködést elhagyó Fél vállalja, hogy a továbbiakban az együttműködés nevét nem használja, az együttműködés nevében nem lép fel, továbbá tartózkodik attól, hogy az együttműködést folytató szervezeteket a nyilvánosság előtt rossz színben tüntesse fel.”
(kiemelések a szerk.)
Tehát az 5. pont látszólag vétójogot adja minden már bent lévő szervezetnek egy újabb szervezet felvételével kapcsolatban, de a 8. pont már arról értekezik, hogy ha a körülmények alapvetően megváltoznak (arról, hogy ki dönti el mi számít „alapvető” változásnak, arról szemérmesen hallgat az anyag), akkor már ehhez elegendő az egyszerű többség is. A 9. pont pedig azt köti ki, hogy ha valakinek ez nem tetszik és kilépne a formációból, akkor tilos kritizálnia az E14-et. Tehát az együttműködési megállapodás nem ad garanciát arra, hogy 2013 végén nem fog felbukkanni az MSZP vagy a DK a mozgalom tagszervezeti között, és ha a bent lévők ezt nehezményezve az utolsó pillanatban még ki is ugranának a mozgalomból, egy árva szóval se védhetnénk meg az álláspontjukat, hiszen az E14 leárulózása rossz színben feltüntetésnek minősülne. Egy ilyen helyzet pedig a politikai öngyilkossággal ér fel. A megállapodás szövege alapján a belépést elutasítók számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudna az LMP érdemben hatni a mozgalom alapvető döntéseire. Azok, akik azt mondták, hogy ne lépjünk be, de üljünk le tárgyalni a belépésről, úgy érveltek, hogy a tárgyalások végén így jobb pozícióba kerülünk, könnyebb lesz megvédeni az elutasító választ. Az ellenérvelők viszont szembesítették őket azzal, hogy az E14-nek nem érdeke világos választ adni arra a kérdésre, hogy az MSZP-t és DK-t kizárja az együttműködésből, időhúzásra fog játszani, miközben mind a jobboldali, mind a baloldali lakájmédiának érdekében áll rátolni az LMP-t a mozgalomra, mindenütt a belépésről szóló tárgyalások lesznek címlapon, kész tényként kezelve a rábólintást. A hónapokig, akár fél-egy évig is eltartó folyamat végén arc-és hitelvesztés nélkül pedig nagyon-nagyon nehéz lenne felállni. Hiszen ha bebizonyosodik, hogy csak a szocikat akarja elrejteni ez az ernyőszervezet, akkor a jobboldali média joggal fogja harsogni a politikai vakságunk és amatőrségünk („hát nem láttuk, hogy Bajnai csak a Mesterházy Attilával folytatott pozicionálási harcához használja az E14-et?”), a baloldali média pedig a megfutamodásként fogja értelmezni és sulykolni a lépésünket. És akkor ott fogunk állni a média össztüzében, miközben elvesztegettünk értékes hónapokat és rengeteg energiát, ahelyett, hogy saját magunk megerősítésével foglalkoztunk volna.
A két álláspont mögött érezhető volt a párt küldetésének két különböző értelmezési módja. Az egyik szerint az LMP azért jött létre, hogy az egész rendszernek támasszon alternatívát, a folytonos kisebbik rossz választása helyett valódi választási lehetőséget adjon az emberek kezébe és új arcokkal, hitelesen, elvek és értékek mentén politizáljon. A másik álláspont a pragmatikusabb végén fogta meg a küldetést és úgy értelmezte, hogy a programunkat – vagy legalábbis részeit – minél gyorsabban el kell kezdeni a gyakorlatba ültetni, ezért minél előbb kormánykoalícióba kell kerülni. Mindkét álláspont azon a meggyőződésen alapul, hogy ezzel segítenénk a legtöbbet az embereknek. De míg az első épít arra a tapasztalatra és felismerésre, amely szerint a levitézlett régi elit tagjai összefonódtak politikai oldaltól függetlenül és így nem érdekük a gyökeres változást hozó társadalmi-gazdasági-politikai folyamatok elindítása, a második ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Aki azt hiszi, hogy egy Bajnai Gordont vagy Oszkó Pétert kulcspozícióban tartó szervezet nem csak díszcsomagolásnak fogja használni a programunkat, hanem megszavazza a pártfinanszírozást rendbe tevő vagy a hazai KKV szektort helyzetbe hozó javaslatainkat, az vagy ma született vagy a valóságot egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni.
A kongresszuson Róna Péter közgazdászprofesszor is felszólalt és feltette azt a kulcskérdést, hogy vajon miért vagyunk vonzóak az E14-nek? Milyen értéket láthat bennünk ez a formáció, amire szüksége lehet? A később felszólalók között is sokan érveltek úgy, hogy az LMP egyik legnagyobb értéke az, hogy becsületes és tiszta maradt, így hitelesen tudta bírálni mind a mostani, mind az előző rezsimek kormányzását. Erre a hitelességre olyan szüksége van Bajnai Gordonnak, mint egy falat kenyérre az éhezőnek. Azonban Egy Lehet Más a Politika nevű szervezet abban a pillanatban megsemmisül politikailag, amint belép az E14-be és aktívan(!) segíti kormányra az egyik volt kormányfőt és csapatát. A másik fontos értékünk a szakmaiság, hiszen felvettük a kesztyűt a fideszes törvénygyárral és sorra jöttünk ki a szakpolitikai javaslatainkkal. Az Együtt2014 ezért meghirdette a programegyeztetést és mézesmadzagként már át is emelt pár szemelvényt az LMP eddigi programjavaslataiból. Erre sokan rá is haraptak és ebben vélték látni a lehetőséget, hogy az LMP képes lehet akár még több programpontnál is a sajátját elfogadtatni. Azonban itt is azok a józan hangok voltak többségben, akik felhívták a figyelmet arra, hogy az elmúlt 22 évben is születtek nagyon szép programok, csakhogy kormányra kerülve az akarat és szándék hiányán bukott meg a megvalósítás. Ezért sokkal fontosabb azt nézni, hogy ki ígéri a javaslatok gyakorlatba ültetését annál, hogy mit mond. Nem hihető, nem hiteles egy vadkapitalizmusban meggazdagodott ember szájából az esélyteremtés, a szegények felemelése, ezért a Bajnai Gordon nevével fémjelzett programoknak annyit értékük sincs, mint az a papír, amire kinyomtatták. És még egy nagyon fontos tényt felejtettek el páran a küldöttek közül: az ökopolitikát nem lehet részekre vágva megvalósítani. Hiszen azon a felismerésen alapul ez a gondolatiság, hogy az egyes társadalmi-gazdasági-természeti alrendszerek egymással szoros ráhatásában működnek, ezért nem elég egy ponton beavatkozni, ahhoz, hogy érdemi változást elérjünk.
A vágyvezérelt gondolkodás a higgadt helyzetelemzés helyett máskor is felbukkant az E14-be lépést sürgetők táborában. Ők úgy gondolták, hogy a párt számára az jelentheti a kitörési pontot, ha egy „szivárványkoalíció” részeként erősítjük az Együtt2014 kormányváltását. És ha nem állunk be az ernyő alá, akkor „megyünk a levesbe”, hiszen nem jutunk kormányzati pozíciókhoz, vagy egyenesen kiesünk a parlamentből, hiszen nem tudtunk kitörni a kispárti létből. Sajnos elfelejtették azoknak a kispártoknak a tanulságát, akik beálltak egy nagypárt mellé és választási együttműködést kötöttek vele: Agrárszövetség, Vállalkozók Pártja, MDF, SZDSZ. Mind végzetes hitelvesztéssel kerültek ki a koalíciós kormányzásból és végül a politika szemétdombján végezték. A KDNP példája is elrettentésre jó csupán, ez a kispárt is egy szövetséges- és együttműködés-kereső szerepben tetszelgő nagypárt díszgombja lett, önálló entitásként már most sem funkcionál. Ezeket az párt-életutakat józan ésszel senki sem követelheti a saját közösségétől.
A kisebbségbe került csoport sajnos többször félreértelmezte a végül elfogadásra került javaslatot, ezért itt két tényt érdemes kiemelni az eredményből:
- Minden LMP-tag azt szeretné, ha Orbán Viktor minél hamarabb és minél messzebb kerüljön a kormányrúdtól. De a többség tegnap este ennél tovább ment és olyan megoldást keresett, amely az „orbánviktorokat” minél tartósabban el tudja távolítani a hatalomból. Ezért nem tartotta morálisan elfogadhatónak azt, hogy egy korábbi kormányfőt, egy másik színű oligarchát aktívan támogató lépést szavazzon meg a kongresszus. Hiszen ezzel jó eséllyel garantálnánk az újabb kiábrándultságot a választók részéről és azt, hogy 2018-ban Orbán Viktor visszatérjen s ott folytassa művét, ahol elkezdte. Az LMP küldetése pedig az, hogy megtörje a kartellpártok váltógazdaságát és tartós gyógyírt találjon az ország betegségeire.
- Csak arra mondott nemet a kongresszus, hogy belépjünk az Együtt2014-be, de egyéb együttműködési formákról tárgyalásokat fog folytatni az LMP az E14 tagszervezeteivel és természetesen más friss erőkkel is. Hazug az a keretezés, hogy senkivel sem akarunk együttműködni. Ehelyett csak arról született döntés, hogy az E14-nek nem leszünk tagjai. Mert vannak még lehetőségek az együttműködésre a belépésen kívül, amelyek a kormányváltást legalább ugyanolyan, ha nem eredményesebb módon segíthetik. Ilyen technikai megoldás lehet például a nyílt lista, hiszen az Együtt2014 és tagszervezetei egyesületként nem tudnak elindulni a 2014-es választásokon, szükségük van egy pártlistára. Az LMP pedig nyitott minden hiteles(!) személy és szervezet felé, akik velünk együtt a kormány- és elitváltás hívei. De szintén hasonló megoldás lehet az EVK-szintű megállapodás, amely a gyakorlatban azt jelentheti például, ha az egyik körzetben a Szolidaritásnak van helyben jól beágyazott, elismert tagja, akkor ellenében nem indítana jelöltet az LMP és buzdítaná a szimpatizánsait a rászavazásra. Ezekről a kérdésekről még nem született döntés, erről egy későbbi kongresszus fog határozni. Tehát van miről beszélnünk, aktívan keresni fogjuk az együttműködés lehetőségeit - önálló entitásként.
Akik pedig ragaszkodtak vita során ahhoz a nézethez, hogy a 2010 utáni világ és az azelőtti közti nem tehető egyenlőségjel, mert a mostani új, apokaliptikus minőséget jelent, azoknak ajánlom, tegyenek fel maguknak pár kérdést:
- A kétfordulós választási rendszer megóvta az embereket az urambátyám rendszerétől és a helyi „döbrögi uraktól”?
- A regisztráció nélküli választási rendszer megóvta az embereket a kiszolgáltatottságukat és totális elszegényedést jelentő kormányzásoktól?
- A korábban működő Alkotmánybíróságok ténylegesen megvédték az emberek jogait a méltó élethez, lakhatáshoz, dolgos élethez?
- A korábban működő médiatanácsok megvédték az embereket a lakájmédia agymosásától?
Akkor sem működtek jól a demokrácia intézményei, amikor Orbán Viktor még egy ujjal sem ért hozzájuk. Akkor sem biztosították az emberek jól-létét a demokrácia fellegvárai, amikor a Fidesz még egyetlen téglát sem hordott el belőlük. Miért? Mert nincsen valódi demokrácia demokraták nélkül. Ha konganak az ürességtől ezek az intézmények, ha a politikai cinizmus kultúrája uralkodik, ha a „70:30” rendszere működik a falak mögött, akkor ezek az intézmények szinte csak díszletként funkcionálnak. És ebben nem volt különbség az elmúlt 22 év kormányai között. A rendszerváltáskor mesterségesen, kívülről kapott intézményrendszert eddig nem sikerült a regnáló elitnek az emberekhez közel hoznia, a részvételiség alacsony szinten maradt. Jól látható az emberek bizalmatlansága és csalódottsága ezekben az intézményekben, elég megnézni, hogy hányan mentek el tüntetni például a regisztráció ellen. Éppen ezért szükséges, de nem elégséges célunk lehet a demokratikus keretek visszaállítását. Ennél is fontosabb, hogy csak elkötelezett demokratákat segítsünk aktívan hatalomba, akik képesek ezeket az intézményeket megtölteni tartalommal és ezáltal valódi változást elindítani hazánkban. Ennek a kritériumnak pedig egy Bajnai Gordon általa vezetett Együtt2014 nem felel meg.